Kezdetek

A csatornázás kezdetei

A káros vizek elvezetése minden településnek feladata, világvárossá válásának pedig, létfeltétele. Budapest több mint másfél évezredes településfejlődése során, különböző módszerek felhasználásával alakult ki a ma is működő csatornázási rendszer és szervezete. E műszaki jellegű tevékenység Budapest várostörténetének érdekes fejezete.

"A rómaiak magukkal hozták magas vízkultúrájukat: vízvezetékek, fürdők, csatornák épültek. Az i.sz. III. században a középületekben és lakóházakban vízöblítéses illemhelyek voltak. A szenny- és csapadékvizeket csatornahálózat gyűjtötte össze és vezette a Dunába. A népvándorlás viharos évszázadaiban a római közművek nagy része elpusztult."
A középkor technikai forradalmának egyik eleme a vízvezetékek és vízemelő szerkezetek elterjedése volt. Budán a királyi vár vízemelő szerkezete (1416), majd Mátyás uralkodása idején, a közlekedőedények elvén működő vízvezeték épült. Ebben a korban a vízellátás változatos, leleményes megoldásaival kiáltó ellentétben volt a csatornázás iránti érdektelenség. A szennyvizek az utcák kövezetén folytak, a járványok állandó veszélyét hordozva.

A városok fölösleges vizeit a területükön átfolyó patakok vezették le, de ezek hamar bűzös mocsarakká váltak, s így, a tömegkatasztrófával fenyegető kolera állandó melegágyát jelentették. A Rákos-árok szabályozását 1740-ben végezték el, mert a kis esésű vízfolyás, a városfalakon kívül létesített új városrész szennyeit már nem lett volna képes elszállítani.
Az 1790-es évet megelőző időből csatorna, a budai vár oldalából (Donáti utca) származó vörös márvány csatornaszakaszon kívül, alig maradt fenn. A középkorban, majd a török hódoltság alatt fellépő járványok, főleg a pestis leküzdésére, egyes magyar városok rendeleteket adtak ki. Előírták a házak, utcák tisztán tartását. Elrendelték az udvarok, utak szerdán és szombatonkénti seprését, a szemét kihordását a városból, az utcai lefolyók és árkok vízzel való kimosását.
A másféévszázados török uralom megszűnésével 1695-ben fejlődésnek indult Pesten, 26 utca és két tér, Budán 67 utca és 12 tér, összesen 107 utca és tér volt. A szennyvíz és a szemét eltávolítása ebben az időben nem sok gondot okozott a város lakóinak. Az árkok és a Duna minden szennyet eltüntettek. A belső területeken már megjelentek a föld alatti csatornák, eleinte a csapadékvizek, később a szennyvizek elvezetésére is.
 

Az első szennyvízcsatornák Budapesten (1780-1868)

Budapest általános csatornázását megelőző korszakokban, a csatornák építésénél egyrészt, minél rövidebb úton igyekeztek a Dunát elérni, másrészt, a csatornák szelvényeit nem a szükségletnek megfelelően építették ki, hanem jelentősen túlméretezték. A Duna-balparti csatornák közül a legrégebbi, az 1780-ban épült Zsibárus és Kötő utcai (jelenleg Párisi utca, Pesti Barnabás utca és Március 15. tér)alatti csatorna, amely az Invalidus ház (mai Fővárosi Önkormányzat) szennyvizeit vezette a Dunába. Ugyanebből az időből származott a Hal téri (Duna és Irányi utcák közötti) csatorna is. Az építésben közrejátszhatott, hogy az épületektől minden eszközzel igyekeztek távol tartani a minduntalan fellépő járványokat.
A Duna-jobbparti városrészek csatornaépítkezéseinek története olyan pontossággal nem követhető nyomon, mint Pesten. Óbuda csatornázása a hegyvízlevezető árkokból alakult ki. A Cserepes, Nagyszombat, Galagonya, Dereglye utcákon, a Szépvölgyi úton, a Harcsa és a Kavics utcában nyílt árkok vezették el a záporvizeket és a szűk területre összezsúfolódott épületek utcára kifolyó szennyvizeit is. A Duna két partján egységes csatornázás, a főváros egyesítéséig nem alakult ki.