Társadalmi szerepvállalás

Korunk súlyos problémája a környezetszennyezés. Ennek egyik következménye a globális felmelegedés és ennek következtében fellépő szárazság. Világszerte több mint egymilliárd ember nem jut megfelelő ivóvízhez, és évente több mint két millióan halnak meg a szennyezett víz okozta betegségekben. Az élő víz megóvása a legfontosabb környezetvédelmi feladatok közé tartozik.

Egy hosszú távon és felelősen gondolkodó víziközmű-szolgáltató cégnek nem csupán szolgáltatnia kell, hanem a társadalom környezet iránti felelősségéből is részt kell vállalnia. A Fővárosi Csatornázási Művek és szakmai befektetője, a Veolia fontos feladatának, s egyben társadalmi felelősségvállalása részének tartja, hogy a felnövekvő generációkat megtanítsa a tiszta víz megbecsülésére, a környezetgazdálkodás megértésére, fontosságára és támogatására. Évről évre kinyitjuk kapuinkat az iskolások előtt, s megmutatjuk, hogyan lesz a szennyvízből ismét tiszta, a folyókba visszaengedhető víz. A környezetismereti órával egybekötött, szennyvíztisztító-telepi nyílt napokkal rendszeresen segítjük az iskolák környezettudatos nevelő munkáját.

A társaság célja, hogy a felnövekvő generáció környezettudatos magatartással, előrelátó módon óvja egyik legfontosabb természeti kincsünket, az élő vizet.

Rendezvények / nyílt napok
 

Film: Környezettudatos nevelés